„Holnaptól egészségesebben étkezem” – gondoljuk, miközben éjfélkor kibontjuk a csokoládét. „Nem fogok a párommal kiabálni” – fogadjuk meg, mégis felemeljük a hangunkat a legközelebbi vita során. „Tudom, hogy le kellene ülnöm dolgozni” – miközben jó ideje a közösségi médiát görgetjük.

Szeretjük azt hinni, hogy racionális lények vagyunk: ha van egy világos értékrendünk, elképzelésünk a helyesről és a jóról, akkor annak megfelelően fogunk cselekedni. A valóságban azonban mindannyian kerülünk olyan helyzetekbe, amikor a viselkedésünk nincs összhangban azzal, amit fontosnak tartunk, vagy azzal a képpel, amit magunkról szeretnénk fenntartani. Ilyenkor kellemetlen belső feszültséget élhetünk át, ami stresszt okoz számunkra.

A pszichológia egyik fontos fogalma ennek a feszültségnek a megértéséhez a kognitív disszonancia – ami nem azt jelenti, hogy „gyenge akaratúak” vagy „rossz emberek” lennénk.

Mi az a kognitív disszonancia?

A fogalmat Leon Festinger vezette be 1957-ben. A kognitív disszonancia olyan pszichés feszültség, amely akkor jelenhet meg, amikor egymással nehezen összeegyeztethető gondolatok, meggyőződések vagy a saját viselkedésünkről alkotott kép kerül konfliktusba bennünk.

„Fontos számomra az egészségem” vs. „Rendszeresen dohányzom”.

„Türelmes, támogató partner vagyok” vs. „Bántó, gúnyos megjegyzést tettem a páromra”.

Minél fontosabb számunkra az adott érték vagy önmagunkról alkotott kép, és minél inkább úgy érezzük, hogy saját, szabad döntésünkből cselekedtünk azzal ellentétesen, annál erősebb lehet ez a feszültség.

A disszonancia tulajdonképpen arra ösztönöz bennünket, hogy valamilyen módon csökkentsük az általa keltett kellemetlen feszültséget.

Hogyan próbáljuk feloldani az ellentmondásainkat?

Mivel a disszonancia keltette feszültség kellemetlen, ezért több módon is próbálhatjuk tudatosan és tudattalanul is feloldani:

1. Viselkedésünk megváltoztatása

Letesszük a cigarettát, abbahagyjuk a halogatást, odafordulunk a partnerünkhöz, és bocsánatot kérünk. Ez a legegyenesebb, ugyanakkor gyakran a legnehezebb és legenergiaigényesebb út is, hiszen a hibáinkat belátni nem egyszerű, a szokásainkat megváltoztatni pedig komoly erőfeszítést igényelhet.

2. Hozzáállásunk megváltoztatása

Ha a viselkedést nem tudjuk vagy nem akarjuk megváltoztatni, hozzáigazítjuk a gondolatainkat: „Tulajdonképpen nem is olyan fontos az egészséges életmód, hiszen egyszer élünk!” vagy „Megérdemelte, hogy felemeljem a hangom, mert másból nem ért.”

3. Magyarázatot keresünk

Ez talán az egyik leggyakoribb hétköznapi reakciónk. Nem kérdőjelezzük meg az alapgondolatunkat, de gyártunk köré egy magyarázatot: „A nagyapám is dohányzott, mégis megérte a 90 évet.” „Csak azért kaptam fel a vizet, mert elképesztően nehéz hetem volt a munkahelyemen.”

Ezek a magyarázatok néha valóban fontos körülményekre mutatnak rá. A probléma nem az, hogy magyarázatokat keresünk, hanem az, hogy a felmentések gyakran elfedik a valós szükségleteinket, és megakadályozzák a valódi, mélyebb tanulást, fejlődést.

A disszonancia normális

A kognitív disszonancia átélése nem jellemhiba, hanem az emberi psziché alapvető működése.

Nem vagyunk robotok, akik hibátlan logikai láncolat mentén navigálnak a hétköznapokban. A fáradtság, a társas megfelelési kényszer, a pillanatnyi érzelmi túlterheltség mind-mind olyan tényezők, amelyek miatt időről időre olyasmit teszünk vagy mondunk, ami ütközik az elveinkkel, normáinkkal.

Hogyan oldhatjuk fel produktívabban a belső ellentmondásokat?

Amikor legközelebb önellentmondáson kapod magad, próbáld ki az alábbi lépéseket:

1. Nevezd meg a feszültséged forrását anélkül, hogy bírálnád magad:
Ne azt mondd: „lusta vagyok”, „egy szörnyű partner vagyok” vagy „soha semmire nem vagyok képes”, hanem „Szeretnék türelmes lenni, mégis idegesen szóltam vissza.”

2. Figyeld meg a magyarázkodásod: „de ő kezdte”, „úgysem számít”, “feszült napom van” és próbáld meg hozzátenni: „Lehet, hogy ez is igaz. De ettől még most nem úgy viselkedtem, ahogy szerettem volna.” A hibánk elismerése nem egyenlő az önleértékeléssel. Nem azt jelenti, hogy „rossz ember vagyok”, hanem azt, hogy „ebben a konkrét helyzetben nem úgy viselkedtem, ahogy szerettem volna”.

3. Végül pedig próbálj meg cselekedni: kérj bocsánatot, hagyd abba a görgetést, kezdj el dolgozni. Rossz érzés hibázni, de a bennünk keletkezett feszültséget a magyarázatgyártás helyett a cselekvés hajtóerejeként is felhasználhatjuk.

A valódi önismeret nem azt jelenti, hogy soha többé nem kerülünk ellentmondásba önmagunkkal. Sokkal inkább azt, hogy megtanuljuk őszintén beismerni ezeket magunknak, és önhibáztatás vagy bagatellizálás helyett megpróbálunk tanulni belőlük.

Ha mégis úgy éreznéd, hogy a belső feszültségek, a bűntudat vagy az önmarcangolás megnehezítik a mindennapjaidat, és jólesne valakivel biztonságos, ítélkezésmentes közegben beszélni róluk, lelki támaszért fordulj a Lélektér vonalhoz a 06 80 496 694 telefonszámon hétfőtől péntekig 17-21 óra között.  Anonim lelkisegély, hívj ingyen, segítünk!

Papp Sára
pszichológus